A rosszaság elleni szurit minden nap legalább egy szülő kéri a gyerekének:
- Dokibácsi! Esetleg nincs valami injekció rosszaság ellen?
- Van, de nálunk ezt a szülő kapja!
Na, ez a válasz alaposan meglepi a gyerekeket. Talán ilyenkor derül ki számukra, hogy igazából mi gyerekorvosok velük egy csapatban focizunk. Az sem baj, ha kicsit azt érzik, hogy cinkostársaik vagyunk, mert ez is a bizalmat építi, ami - bármennyire közhelyszerűen hangzik is - a gyerekorvosi munka alapja. Jó esetben mind a szülő, mind a gyerek bízik a választott orvosában. Míg a szülőknél a kezdeti bizalom megtartása, addig a gyerekeknél a sok oltással kialakult szorongás folyamatos enyhítése a feladat. Minél jobban sikerül a félelmet szüntetni, annál tisztább képet kapunk az aktuális helyzetről. Ezért bármilyen orvossal, rendelővel kapcsolatos ijesztés kihathat az orvosi ellátásra is.
Az első pár oltás 2-3-4 hónaposan még nem emlékezetes, viszont a 15 hónapos és a másfél éves oltások után nehéz a jó kapcsolatot fenntartani "ügyfelünkkel". Ebben a korban a fájdalmat már átélik és kötni is tudják a fájdalmat okozó személyhez. Az, hogy ezzel csak jót akarunk, nem érv a kicsiknek. Szerencsére ez a korosztály már néha lekenyerezhető matricával, egyéb csecsebecsével. Náluk már működik a "kínai- módszer" is, de erről majd külön posztban fogok írni.
A kezdeti oltásokon túl, ha valakinek nincs egyéb fehér köpenyhez köthető rémtörténete, kórházi kalandja, a bizalom építhető, sőt szinte haversággá alakítható. Személyes tapasztalat, hogy a legnagyobb hanggal visítók, a vigasztalhatatlan kicsik, akiket szinte lehetetlen megnyugtatni, egy hirtelen megvilágosodás után a legkezesebb bárányokká változnak. Ők az orvost valami varázserejű mesehősnek gondolják, a fonendeszkóp a szent tárgy, amivel akár varázsolni is lehet.
A gyógyításban az összhang, a bizalmi állapot kényes egyensúlyon billeg. Bármikor, bárki elszúrhatja. Elszúrhatjuk, ha kíméletből nem mondjuk meg, hogy ma oltást kap a kicsi kincsünk. Elszúrhatjuk, ha orvossal - rosszaság elleni szurival ijesztgetjük, és majd a dodóbácsi a zsákosemberrel kézen fogva teszi tönkre csillámpónis álmukat. És persze elronthatjuk a másik oldalon is, egy hangosabb szóval, egy ügyetlen torokvizsgálattal, vagy az arcunkra fagyott morcossággal.
Ha lehet, inkább ne szúrjuk el!